MAZARS Közép-kelet-Európai Adókalauz 2016: Átalakuló adóverseny: harc a feketegazdaság ellen és együttműködés az adóbevételekért

2016. május 24., Budapest – Negyedik alkalommal foglalja össze a közép-kelet-európai régió országainak aktuális adózási információit legújabb kiadványában a MAZARS. A vezető hazai könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat célja ezzel, hogy a régió iránt érdeklődő befektetők számára lényegre törő helyzetjelentést adjon a térség országainak adózási környezetéről, illetve lehetővé tegye egyes alapvető versenyképességi tényezők összehasonlítását. A 2016-os kiadvány Magyarország szomszédos államain, valamint a visegrádi országokon kívül Görögország, Oroszország, Ukrajna és valamennyi volt jugoszláv utódállam, továbbá Albánia és a Baltikum államainak adókörnyezetét mutatja be.

A kiadvány főbb megállapításainak részletezése előtt érdemes leszögezni, hogy a régió országainak adórendszere az elmúlt években viszonylag stabilnak mondható. Jelenleg nem tapasztalhatók oIyan strukturális átalakulások, mint amilyeneket a válság előidézte költségvetési deficit miatt voltak kénytelenek meglépni; mindegyikük a saját stratégiája mentén halad.

Finomítások, persze, vannak. Magyarország ugyan kevesebb újítással rukkolt elő 2016-ban, mint a korábbi években, de az előző évek magyar vívmányait (pl. válságadók) a környező országok is előszeretettel alkalmazzák. Olykor a kísérleti vagy átmeneti jelleggel bevezetett válságadók gyorsan kikopnak az adott állam adórendszeréből. Romániában például a 2013-ban – a természeti erőforrások kitermelésére, az energia- és gázszektorra – kivetett különadók 2016-ban már nincsenek érvényben, ugyanakkor a 2014-től az utak, csőrendszerek, egyéb speciális létesítmények értéke után bevezetett különadó megmaradt. Más ideiglenes válságadó megszilárdulására is látunk példát. Ilyen az eredetileg 2012–13-ra átmeneti intézkedésnek szánt, és jellemzően az energiaszektor, a gyógyszeripar, a biztosítási, valamint az elektronikus telekommunikációs ágazatra kivetett szlovák válságadó, amely a jelenlegi szabályozás szerint továbbra is érvényben maradt.

Szintén a magyar pénzügyi szervezetek különadójához hasonló a Lengyelországban 2016-tól bevezetett mérlegtétel alapján a bankokra és pénzügyi intézményekre kivetett különadó is. További ismert magyar újítás volt (legalábbis a régióban) tavaly a reklámadó, valamint a próbálkozás szintjén megrekedt internetadó, amelyek egyébként Magyarország forgalmi típusú adók felé orientálódó adóstratégiájába illeszkedtek volna.

Az alapvető adóreformok helyett a fókusz az utóbbi években két területre összpontosul, de ez nemcsak régiós, hanem uniós, sőt OECD-szinten is igaz. Egyrészt a vizsgált régiós országok közül egyre több ismeri fel, hogy – az adóbevételek megtartása érdekében – érdemes a határokon átnyúló ügyletekre koncentrálnia. A transzferár-szabályozás ma már szinte mindegyik ország adórendszerében megjelent, ennek a MAZARS is külön áttekintő táblázatot szentelt kiadványában az országok bemutatásánál.

Magyarország ebben a témában is elöl járt: már több mint tíz éve nagyon súlyos bírságkonzekvenciákkal kötelező a kapcsolt vállalkozásoknak a dokumentációt elkészíteniük, és idővel az összes régiós ország (néhány volt jugoszláv utódállam kivételével) bevezette ezt az adórendszerébe. Amelyik állam ugyanis nem ezt teszi, könnyen azzal szembesülhet, hogy az árakon keresztül adózatlanul vonnak ki jövedelmet az országból. Viszonylag új a kötelezettség Oroszországban (2012), Szerbiában, Ukrajnában, Lettországban (2013), Albániában (2014), valamint Horvátországban (2016).

A transzferárazás nemzetközileg szabályozott terület, és közös fellépést indokol az országok adóhatóságai részéről. Ezt mutatja az OECD-n belül zajló igen erőteljes munka is, amely az úgynevezett „BEPS-program” köré rendeződik. Célja, hogy gátat szabjon a globalizációval lehetővé váló adóalap-erodálásnak, amelynek csak egy szelete a transzferárazás. Az egyes országok között mégis jelentősek a különbségek például abban, hogy kik tartoznak egyáltalán a kapcsolt vállalkozási körbe, illetve hogy milyen jelentős – vagy éppen jelképes – mértékű bírságkonzekvenciákkal kell számolniuk. Csehországban például a dokumentáció hiánya miatt nem is büntetnek, „csak” az adóalap-korrekció következményeivel kell számolni, Horvátország idén szigorított a korábbi opcionális dokumentációs kötelezettségen, míg Lengyelországban az ügyvezető büntetőjogi felelősséggel tartozik ezzel kapcsolatban.

Másrészt különösen az utóbbi években sok olyan intézkedés tetten érhető, amelyek célja egyértelműen a kontroll alól kivont, adózatlan ügyletek adókötelezettség alá vonása, az adócsalás csökkentése, a feketegazdaság kifehérítése. Az eszközök igen változatosak, gondoljunk csak az EKÁER-re, amelynek célja a nemzetközi áruforgalom követése; vagy az online pénztárgépek bevezetésére, amely nemcsak Magyarországon, hanem Horvátországban, Bulgáriában és Ukrajnában is működik. De elsősorban szintén az áfacsalások visszaszorítása a cél a belföldi összesítő jelentések kiterjesztésével, amelyeket 2014-től már Szlovákiában, 2016-tól pedig már Csehországban is el kell készíteniük a vállalkozásoknak.

Fontos kezdeményezés az úgynevezett fordított áfa a lehetőségekhez mérten minél szélesebb körű bevezetése. Csehországban például 2015-ben léptek ebben nagyot a nálunk részben már korábban bevezetett termékekre és szolgáltatásokra: építési szerelési munkák, szemét, gabonák, mobiltelefon és egyes IT-felszerelések értékesítése. 2016-tól már az ingatlanértékesítés is fordítottan adózik, az építési szerelési munkálatok kapcsán ez évtől pedig már a szlovákoknál is az igénybe vevő adóalany fizeti az áfát.

Ukrajnában a 2015-ben eredetileg kísérleti jelleggel bevezetett számlaregisztrációs rendszer használata vált végleges elemévé az áfaszabályozásnak. Ennek célja, hogy csak a regisztrált elektronikus számlák áfatartalma legyen a jövőben visszaigényelhető, és az is csak megadott feltételekkel. Az ukrán adóhatóság vezeti majd az adózók áfaszámláját, és áfás számla kibocsátására is csak az adott formulával előre kiszámítható maximumértékben lesz lehetőség.

A MAZARS elemzése szerint az intézkedések gazdaságfehérítő hatása csak hosszabb távon mérhető, miközben arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindegyikük jelentősen emeli a vállalkozások már most is aránytalanul nagy adminisztratív terheit, ezáltal a költségeit.

Tény, hogy az utóbbi években az országok közötti adóverseny új síkra terelődött: az államok nem egymással szemben törekednek arra, hogy előnyös adókörnyezetet biztosítsanak a befektetőknek, inkább egymással együttműködve igyekeznek fellépni az adócsalások minél alacsonyabb szinten tartása, illetve az adóbevételek megtartása érdekében, mert ez lehet a kulcsa az adóterhek hosszabb távú csökkentésének, ezzel pedig a befektetői környezet javításának. 

 

Részletes megállapítások

A régiós országok adóstratégiája

A gazdasági válságot megelőzően a régió országai között alapvetően az adóverseny dominált. Az elmúlt néhány évben azonban a legtöbb ország olyan adórendszer megalkotásán munkálkodott, amely a befektetők számára kedvező feltételek megteremtésén kívül a költségvetési hiány csökkentését is szolgálja. Ez a két célkitűzés alapvetően ellentétes irányba mutat, ezért a mindkettőnek egyaránt megfelelő rendszer kialakítására az egyes országok meglehetősen különböző elképzelésekkel és más-más eszközök bevetésével törekedtek.

Hogy a fenti céloknak megfeleljenek, egyes országok – apróbb finomításoktól eltekintve – alapvetően a korábbi években kigondolt stratégiájuk mentén haladtak, strukturális adóváltozások bevezetéséről egyik vizsgált országban sem tudunk beszámolni. A jövedelemadók, valamint a forgalmi típusú adók kombinálása tekintetében továbbra is meglehetősen vegyes a kép.

Néhány ország – köztük Magyarország is – a jövedelemadók csökkentésében, illetve – ezzel párhuzamosan – aforgalmi típusú adók (áfa, tranzakciós illeték, stb.) emelésében, illetve szinten tartásában látta a kiutat. A magyar adatok jelenleg is jól tükrözik ezt a kétpólusú megközelítést: az áfakulcs, illetve az szja és a társasági adó szempontjából továbbra is a skála két ellentétes végén helyezkedünk el. Az áfa nálunk a legmagasabb mind régiós, mind EU-s összehasonlításban, míg a társasági adó, különösen a sávos adó alsó kulcsát tekintve (10%) – Montenegró kivételével –Magyarországon a legalacsonyabb a régióban. A kormányzati kommunikáció is ebbe az irányba mutat, hiszen eszerint az egy számjegyű jövedelemadó a hosszú távú cél, és a tervekkel összhangban az szja is tovább csökkent 16%-ról 15%-ra.

Románia a hazánkéhoz hasonló stratégiával próbálkozott, azonban 2016-tól 24%-ról 20%-ra csökkentette az áfa általános mértékét, valamint a korábban bevezetett, az energiaszektort érintő különadókat is hatályon kívül helyezte. A román társasági adó és szja továbbra is egységesen 16%.

Szlovénia 2014-ben indult el ebbe az irányba, azóta náluk az áfakulcs a régiós átlag feletti (22%), de a tao az átlag alatt maradt (17%).

A MAZARS rámutat: az összehasonlításban szereplő országok egy másik csoportja éppen ellentétes válságkezelési stratégiát választott: ők a forgalmi típusú adók emelése helyett a magasabb szja-, illetve a társaságiadó-kulcsokban látják a megoldást. Ilyen például az egységes adókulcsot elsőként bevezető Szlovákia, mely 2013-tólvisszaállította a progresszív rendszert a magánszemélyek jövedelemadóztatásában, és ez 2016-ban is változatlanul kétkulcsos (19%, illetve 25%) szja-rendszer formájában maradt érvényben. Ezzel összhangban a korábban 19%-os társasági adó is 23%-ra nőtt, 2014-től 22%-ra csökkentve ez még mindig a felmérésben szereplő országok 17%-os átlaga felett helyezkedik el. A szlovák áfakulcs ugyanakkor továbbra is átlag alatti: 20%.

 

Ausztria ugyancsak az átlagosnál alacsonyabb forgalmi adók mellett tette le a voksát: az áfa 20%; a magánszemélyek jövedelemadója ugyanakkor progresszív, és 2016-tól már hatkulcsos, a legmagasabb jövedelemkategóriában a korábbi 50% helyett eléri az 55%-ot. Nyugati szomszédunk a társasági adó kulcsát is viszonylag magasan, 25%-on tartja.

 

Görögország adópolitikáján jól megfigyelhető a válságkezelési kényszer: mind a forgalmi adó, mind pedig a jövedelemadó mértéke magasnak mondható. A görögöknél az áfa 23%, míg a társasági adó tavalyi 26%-os kulcsa a felmérés legmagasabb értéke volt, amelyet ebben az évben 29%-ra emelt a nemzeti szabályozás tovább súlyosbítva ezzel a Görögországban prosperáló cégek adóterheit. Az szja progresszív rendszerű adókulcsa a jövedelemszinttől függően 22%, 32%, illetve 42%.

A MAZARS összehasonlításából kiderül, hogy akadnak olyan „középutas” országok is, amelyek igyekeznek minden tekintetben a középmezőnyben maradni. Ilyen például Lengyelország a kétkulcsos progresszív személyi jövedelemadóval (18%/32%), az átlag feletti, de nem kiemelkedően magas áfakulccsal (23%) és a 19%-os társasági adóval. Csehország is ebbe a kategóriába sorolható annak ellenére, hogy egykulcsos (15%-os) jövedelemadót vezetett be, mert a bruttósítás alkalmazása miatt az effektív szja-teher eléri a 20%-ot, az áfakulcs (21%) és a társasági adó is (19%) az átlaghoz közeli értéket mutat. Hasonló trend figyelhető meg Ukrajnában, ahol az szja kulcsa 15%-ról 18%-ra nőtt ugyan, viszont a bérjárulékok szintje jelentősen csökkent (36,76% helyett 22%).

Külön kategóriát alkot a volt jugoszláv tagállamok közül Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Szerbia, hiszen az adókulcsaikat – mind a jövedelemadók, mind a forgalmi adók terén –igyekeznek az átlag alatt tartani. Az említett országokban ez 9-10%-os tao- és szja-mértéket, valamint 17-19%-os áfakulcsot jelent.

A Baltikum államaiban vegyes a kép. Lettország és Litvánia az átlagos áfakulcson kívül kicsivel az átlag alatti társasági adóval próbál befektetőket vonzani, ebben hasonlít Albániához. Észtország egységes kulcsot alkalmaz: 20% az áfa és a társasági adó is, amely azonban nem klasszikus nyereségadó, mert csak a felosztott nyereséget terheli.

Bérterhek

Befektetői és versenyképességi szempontból kiemelten fontos az élőmunka terheinek összehasonlítása a különböző lehetséges célpiacokon. Ebből az aspektusból érdemes együtt vizsgálni a személyi jövedelemadót, illetve a bérre rakódó további munkáltatói és munkavállalói adó- és járulékterheket. Célszerű tehát azt megnézni, hogy mennyibe kerül a munkáltatónak egységnyi nettó jövedelem kifizetése.

A MAZARS egybevetése alapján ebben a tekintetben Magyarország pozíciója továbbra is kedvezőtlen. Tény, hogy a személyi jövedelemadó jelentős mértékben csökkent a korábbi években (beleértve a legújabb, 2016-tól életbe lépő szja-kulcs-csökkentést is), de a bérterhek régiós összehasonlításban kiemelkedően magasak. Igaz ugyan, hogy a munkáltatói bérjárulékok meglepő módon nem Magyarországon a legmagasabbak – Csehországban és Észtországban 34%, míg Szlovákiában 35,2%, Ausztriában és Litvániában pedig 31% –, azonban a bért terhelő összes adó (szja, egyéni és munkáltatói járulék) számbavételével még mindig Magyarország vezet. Ugyanis hazánkban 100 egységnyi nettó jövedelem kifizetése (családi és egyéb kedvezmények figyelembevétele nélkül) majdnem kétszer annyi, 193 egység teljes költséget jelent a munkáltatónak jövedelemszinttől függetlenül. Ez az érték Szlovákiában 163, Csehországban 159, Lengyelországban 166, Romániában pedig 176 egység a gyermektelen dolgozó havi 500 eurónyi jövedelemszintje esetén. Igaz, a hazai mutató az elmúlt években javult, de mind az 500, mind a 2000 eurós havi jövedelemnél – a 19 országot összehasonlítva – továbbra is csak a stabil utolsó helyre elég.

A családi és egyéb kedvezmények figyelembevétele, valamint a különböző jövedelemszintek vizsgálata azonban erősen árnyalja ezt a képet. A 2000 eurós havi jövedelmet (három gyermeket feltételezve) a munkáltató összes költsége/nettójövedelem-arány szerinti régiós összehasonlításban Magyarország pozíciója lényegesen jobb, egészen az ötödik helyre jön fel. Az alacsonyabb, 500 eurós havi jövedelemszinttel kalkulált rangsorban is hasonlóan alakul: családi kedvezmények nélkül sereghajtók vagyunk (193 értékkel), míg három gyermekkel rögtön a lista második helyén állunk (130); ebben továbbra is a csehek vezetnek.

A fenti összehasonlítás jól tükrözi, hogy a magyar adórendszer családi kedvezménye régiós viszonylatban is kiemelkedő hatású a nettó jövedelemre. Ha nem ennyire szélsőségesen, de más országok adópolitikájában szintén találunk példát jelentősebb családi adókedvezményekre. Ilyen például Horvátország és Szlovénia, ahol a családi adókedvezmény elsősorban a nagyobb jövedelemszintnél érezteti hatását. Az 500 eurós bérszintre összeállított kalkuláció alapján Szlovákiában, Csehországban és Lettországban mondható számottevőnek a családi kedvezményeknek köszönhető rangsorbeli különbség. A felmérés szerint olyan országok is akadnak – Görögország, Macedónia, Montenegró, Szerbia, Albánia, valamint Ukrajna –, amelyek az egyik vizsgált bérkategóriában sem operálnak családi kedvezményekkel.

A családi kedvezmények nélkül számított bérterheknél továbbra is Oroszországban, valamint 2015-től a vizsgált országok közé vont Albániában a legalacsonyabbak a munkáltató munkavállalói bérterhei, azaz – ha csak a bérterheket vizsgáljuk – ezekben az országokban a legolcsóbb a munkaerő. Oroszországban 100 euró nettó kifizetésre mindössze 139-149 euró összköltség jut jövedelemszinttől függően, Albániában ez az érték 137-143. A legdrágább országok élén áll Magyarország (193), ezt követi Románia (175), Bosznia-Hercegovina (171), Lettország (171) és Lengyelország (166) az alacsonyabb jövedelemkategóriában, ahol a húsz ország átlaga 161. A magasabbbérkategóriában pedig Szlovákia (187), Csehország (184) és Szlovénia, valamint Horvátország (181) áll a mezőny elején szorosan követve Magyarországot, miközben az átlag itt már 170.

Minimálbér/átlagbér

Ugyancsak az élőmunka terheinek vizsgálatához tartozik, hogy milyen minimálbérszinttel kell a leendő munkáltatónak számolnia. Ebből a szempontból Magyarország az utóbbi évek jelentős minimálbér-emelései eredményeként jelenleg aközépmezőnybe tartozik.

A MAZARS által vizsgált országok közül – nem meglepő módon – továbbra is Ausztria a legdrágább. Magas a minimálbér: több mint a régiós átlag négyszerese; a privát szektorban pedig a régiós átlagénak csaknem háromszorosa jellemző. Szintén jócskán kiemelkedik az átlagból – mindkét vizsgált kategóriában az átlag mintegy kétszeresével – Szlovénia. A többi ország közül átlagbér szempontjából Észtországban, Görögországban, Lengyelországban, Csehországban és Horvátországban magasabb az érték a régiós átlagénál, a minimálbért tekintve pedig Görögország, Lengyelország, Horvátország, valamint Szlovákia értékei haladják meg azt. Magyarország továbbra is a visegrádi négyekkel egy mezőnyben foglal helyet mindkét kategóriában.

Megfigyelhető, hogy a négy ország versenyében – ha az átlagbért tekintjük – 2016-tól már Szlovákia is maga mögé utasított bennünket, így a másik három országban magasabb az átlagbér. Ez az adat jellemzően a feketegazdaság térnyerésétől is függ, ezért elképzelhető, hogy az említett országokban nagyobb arányban vallják be a munkavállalói jövedelmeket. A minimálbért tekintve a visegrádi négyesből tavaly Csehországot megelőzve voltunk harmadikak, idén ebben a kategóriában is a negyedik (utolsó) helyre szorultunk.

Társasági adó

A társasági adó mértékét nehéz pusztán az adókulcsok alapján összehasonlítani, hiszen az adóalap számításának módja országonként igencsak eltérhet. (Már az unión belül is komoly nehézségeket okoz konszenzusra jutni az egységes adóalapról.) A MAZARS szerint ugyanakkor a legalacsonyabb és a legmagasabb kulcs közötti 20 százalékpontos különbség nyilvánvalóan jelentős szemléletbeli eltérést takar.

A társasági adó kulcsa a könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat által tanulmányozott piacok közül továbbra isGörögországban a legmagasabb, amely pozíció egy 2016-os határozott adóemeléssel (26% helyett 29%) még tovább erősödött. A csúcstartót Ausztria (25%), majd Szlovákia (22%) követi a listán. A legalacsonyabb adókulcs (9%) változatlanul Montenegróban terheli az elért nyereséget.

 

A görög adóemeléstől eltekintve egyik ország sem alakította át adókulcsát. Az utolsó komolyabb változás 2014-ben történt, amikor az adókulcsot módosító országok egytől egyig csökkentették azt. Szlovákia visszatért a 22%-oshoz, Szlovénia és Ukrajna is egy-egy százalékponttal mérsékelte a társasági adó kulcsát.

Magyarország a 10%/19%-os, sávos taokulccsal továbbra is egyedülálló; társasági adóban ez egyébként nagyon ritka. A 10%-os kulcs egyértelműen a legalacsonyabbak között van, hiszen ennél alacsonyabbat már csak Montenegróban találunk.

Észtország az egészen speciális társasági adózásáról ismert. Itt a 20%-os nyereségadót ugyanis nem a klasszikus adóalapra – az adóalap módosító tételekkel kiigazított adózás előtti eredményére, azaz az adott évi nyereségre – számítják; az csak a felosztott nyereséget terheli. Számokkal illusztrálva: abban az esetben, ha 1000 eurónyi osztalékot fizet a társaság a tulajdonosának, azt először 80%-kal felbruttósítva kapjuk meg az adóalapot (1000/80%=1250), amelyre 20% adó vetül, és így kapjuk meg a társasági adót (1250×20%=250). Ha nincs felosztott nyereség, akkor nincs adóztatás, vagyis a veszteségelhatárolást sem értelmezik Észtországban.

Veszteséglevonás, forrásadó

A veszteség levonására a legtöbb országban korlátozások vonatkoznak: a forráshiányos költségvetések számára fontos a megfelelő adóalap, illetve az abból adódó garantált bevétel biztosítása. Míg itthon 50%-ig lehet az adóalapot csökkenteni az előző évek veszteségével (és 2015-től csak 5 évig felhasználhatók a veszteségek), a legtöbb országban a felhasználhatóságot többnyire csak időkorláthoz kötik. Oroszországban ez 10 év, Csehországban 5 év, Szlovákiában pedig mindössze 4 év veszteségét lehet felhasználni.

Magyarország egyedülálló a vizsgált országok között abban is, hogy sem osztalékhoz, sem jogdíjhoz, sem kamathoznem kapcsolódik a forrásadó levonása. A legtöbb országban ezek külföldre történő kifizetésekor a juttatott jövedelmekre forrásadót alkalmaznak, amely sokszor eltér az általános adókulcsétól, illetve egyezmények szabályozzák.

Transzferárazás

A társasági adóhoz kapcsolódó transzferárazás szabályozásának alakulása külön figyelmet érdemel. A MAZARS kutatásából ugyanis az látszik, hogy bár 10 évvel ezelőtt még csak Magyarországon volt erős dokumentációs szabályozás a transzferárban, ám az elmúlt években szinte valamennyi régiós ország felzárkózása megfigyelhetőezen a területen. Ezzel összhangban érzékelhető az adóhatóságoknak a téma iránti növekvő érdeklődése, valamint felkészültebb ellenőrzési tevékenysége, erről több érintett ország is beszámolt. A háttérben az áll, hogy amelyik országban ezzel a témával nem foglalkoznak, onnan a multinacionális vállalatok jó eséllyel adóalapot vonnak el.Egészen friss a szabályozás Horvátországban, ahol 2016-tól él a dokumentációs kötelezettség; Albániában 2014-ben, Szerbiában, Ukrajnában és Lettországban pedig 2013-ban vezették be. Habár dokumentációs előírás valamilyen szinten – Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Montenegró kivételével – minden országban létezik, azonban az egyes államokban a szabályozás szintje jelentős eltéréseket mutat. Más az országokban az a mérték is, amennyitől egy-egy csoporttagot kapcsoltnak kell tekinteni. A legjellemzőbb a – magyar szabályozásnál erősebb – 25%-os korlát, de egészen extrém helyzetekről is tudunk: Lengyelországban például már 5% feletti befolyásnál foglalkozni kell az elszámoló árakkal, de például Ausztriában friss változás, hogy a korábbi 25%-os korlát 2016-tól 20%-ra csökkent.

Míg Magyarországon a dokumentációs hiányosságok hosszú évek óta kiemelt mértékű bírságtétellel sújthatók, Ausztriában nem kötelező a dokumentációkészítés, csupán az adóhatóság eseti kérésére. Csehországban ugyan készíteni kell, de annak hiányában sincs dedikált bírság. Vannak országok, ahol a bírságok alacsony szintje a jellemző, tehát ezzel a kötelezettséggel a befektetőknek egyelőre nem kell számolniuk. Ez azonban valószínűleg csak a jelen pillanatra igaz. Különös tekintettel az OECD-n belül egyre határozottabban körvonalazódó BEPS-akciótervmegvalósítására, amelynek részeként az egységes dokumentációs, valamint az országonkénti jelentési kötelezettség („country by country reporting” – „CBC”) bevezetése már folyamatban van. A 2016 elején a CBC adatcseréről megszületett egyezményt 31 OECD-ország – köztük számos régiós nemzet is – aláírta, így küszöbönálló az ezzel kapcsolatos nemzeti szabályok megalkotása, és egyre növekszik azon országok száma, amelyek már implementálták is az országonkénti jelentést saját nemzeti jogszabályaikba (pl. Spanyolország).

Az OECD mellett már az EU is elindította a szükséges lépéseket, és megalkotta az „adókikerülés-ellenes csomagot” („Anti-Tax Avoidance Package”, röviden ATAP). A csomag célja a vállalatok által fizetett adók átláthatóságának javítása a közigazgatási együttműködési irányelvek felülvizsgálatával. A javasolt szabályok értelmében az egyes országok nemzeti hatóságai megosztják egymással a multinacionális vállalatok tevékenységével kapcsolatos adóügyi információkat, hogy valamennyi tagállam rendelkezzen az adókikerülési kockázatok észleléséhez és adóügyi ellenőrzéseik célzottabb lefolytatásához szükséges kulcsfontosságú információkkal. Az ATA irányelvtervezete 6 pontban foglalta össze a javasolt lépéseket, amelyek részben a BEPS akciópontjaira épülnek, de tovább is lépnek egyes esetekben, így például a tőkekivonás adóztatása és a harmadik országból származó jövedelem minimális adózása témakörében. A tervezet kevés elvárást rögzít (például a kamat levonhatóságával, a hibrid struktúrákkal kapcsolatban), amelyeken túl a tagországok saját szabályokat is alkothatnak a társasági adóalap védelme érdekében. Az EU által javasolt direktíva kihirdetéséhez a tagállamok egyhangú jóváhagyása szükséges, az aláírását követően pedig kötelezően érvényes minden tagállamban. A direktíva hangsúlyos érdekütközéseket hozhat felszínre szemben a CBCR-követelményekkel, amelyekkel kapcsolatban már előrehaladottak a tárgyalások.

Áfa

Az áfakulcs régiós átlaga 21%, Magyarország régiós viszonylatban és az EU-országok között is a legmagasabb (27%-os) áfakulccsal továbbra is fölényesen vezeti a felmérésben szereplő országok mezőnyét. A legalacsonyabb adókulcsot ismét a volt Jugoszlávia utódállamaiban találjuk (Bosznia-Hercegovina: 17%). A korábbi években a költségvetési problémák enyhítésére az országok nagy része hatékony eszköznek tartotta az áfa emelését, erre több esetben is láttunk példát. Horvátországban és Szerbiában a kedvezményes kulcs, míg Szlovéniában és Montenegróban a felső kulcs mértéke növekedett 2014-ben, Macedóniában is jelentősen emelkedett: 2015-ben 18%-ról 23%-ra. 2016-ban azonban nem voltak jellemzők a hasonló mértékű változások, az általános adókulcs egyedül Romániában változott (24%-ról 20%-ra csökkent), a kedvezményes kulcsoknál is csak kisebb módosítások történtek: Ausztria bevezetett egy 13%-os új rátát, valamint Görögországban csökkent a meglévő 6,5%-os mérték 6%-ra.

Áfa szempontjából lényeges a különbség az európai uniós és a nem EU-s régiós országok szabályai között, hiszen az uniós országok többsége él a direktíva adta egyszerűsítési és egyéb lehetőségekkel. Az áfacsalások ellen azonban az EU-s és nem EU-s országok egyaránt igyekeznek lehetőleg egyeztetett lépéseket alkalmazni.Az eszközök igen változatosak, lásd az EKÁER-t, ahol a cél a nemzetközi áruforgalom követése, amelynek rendszere a kezdeti bonyodalmak után megszilárdulni látszik a hazai szabályozásban; vagy az online pénztárgépek bevezetése, amely nemcsak Magyarországon, hanem például Horvátországban, Bulgáriában és Ukrajnában is működik. A belföldi összesítő jelentés sem csak magyarspecifikus: 2014-től Szlovákiában, 2016-tól pedig már Csehországban is el kell készíteniük a vállalkozásoknak. A tavasszal benyújtott jövő évi adócsomag egyik legjelentősebb újítása, a 2017-re tervezett számlázóprogramok valós idejű adatszolgáltatási kötelezettsége, Magyarországon januártól még lehetőség, de júliustól már kötelező jellegű lenne: a számlázóprogramoknak a legalább 100 ezer forint áfát tartalmazó, a belföldi adóalanyok részére kiállított számláról adatot kell szolgáltatniuk a NAV részére. Ez az előírás szintén azt az irányt erősíti, amellyel az áfacsalásokat úgy igyekszik kivédeni a kormányzat, hogy a lehető legszélesebb körben igyekszik információt beszerezni, azokat elektronikusan elérni és feldolgozni.

Fontos kezdeményezés az úgynevezett fordított áfa a lehetőségekhez mérten minél szélesebb körű bevezetése; ebben Csehország tett jelentős lépést 2015-ben, amely tendencia idén is folytatódott: 2016-tól ingatlanértékesítésre a csehek, míg -építési munkálatokra már a szlovákok is fordított adókötelezettséget írnak elő. Szlovákiában szintén 2016-os újdonság a pénzforgalmi elszámolás szerinti teljesítés lehetőségének bevezetése. Ukrajnában pedig a speciális, 2015-ben kísérleti jelleggel bevezetett számlaregisztrációs rendszer bizonyult sikeresnek, hiszen 2016-tól az is a szabályozás része, továbbá meghatározzák a kibocsátható számlák áfatartalmát, hogy visszaszorítsák a fiktív számlákra alapozott áfalevonásokat és -visszaigényléseket.

Habár a fenti intézkedések célja – a gazdaság kifehérítése – nemes, mindegyikre jellemző, hogy jelentősen megnöveli a vállalkozások már most is aránytalanul nagy adminisztratív terheit, ezáltal a költségeit.